Szent Oszvald vártemplom
Jószerencsét! FENT, MÉLYEN AZ ÉRC NYOMÁBAN
Egy történet mozgat minket. Egy hegy történelme, az ÉRCÉVEL,
egy városé a lakóival, és egy váré a templomával.
Az ERZBERG formálta múltunkat, táplált minket, és még sokkal többet is tett:
ez a hegy tette azzá városunkat,
ami egykor volt és amilyen napjainkban.
Generációk fáradalmai és izzadsága fekszik szeretett hegyünk régi bányáiban,
városunk létrejöttében és vártemplomunk falaiban.
Ez a történet őszintén egyedülálló, ezért szeretnénk Önökkel is megosztani!
TEVÉKENYSÉGEINK
A kilakoltatott szentek új otthona – a sekrestyéstorony felújítása
Több mint 50 év telt el azóta, hogy az utolsó sekrestyés család elhagyta a Szent Oszvald templom régi falait. Az egykori sekrestyéstornyot most új otthonná szeretnék alakítani. A templomból több mint 100 évvel ezelőtt kiköltözöttek számára: nevezetesen a barokk templombelsőből száműzött szentekről van szó.
Addig azonban még sok tennivaló akad!
Az átfogó felújítási munkálatokat követően a vártemplom
széles nyilvánosság számára lesz hozzáférhető.
Az újjáépített körfolyosóval új betekintést és kilátást biztosítunk látogatóink számára. A meglévő értékeket új fénybe állítjuk, és modern elemekkel
KÉPEK
ISTEN FIZESSE MEG!
Teljesen meg vagyunk hatva attól, hogy mindezidáig hányan támogatták
a vártemplom megmentésére irányuló törekvéseinket. Az Önök pénzügyi támogatásának köszönhetően
az elmúlt 12 év alatt összesen 1,3 millió eurót
fordíthattunk az Erzberg
lábánál fekvő műremek felújítására.
Isten fizesse meg!